Fitten Okosan

Ha röviden össze kellene foglalnom az érzéseim alakulását a nap folyamán, akkor a rettegés és félelem érzésétől a frenetikus katarzis, felszabadultság érzéséig jutottam el, ami azt hiszem nem egy rossz teljesítmény és igen, egy elég jó flow érzés sült ki ebből az egészből, amit még napokig őrizgettem és sok-sok kellemes élményt és tapasztalást örökre elrakhattam.  

Még ma, hétfőn is a szombati alkalom varázsában élek és meg is csináltam a légzőgyakorlatot reggel. Hihetetlen, hogy ebben a stresszes időszakban, amin most átmegyek, milyen megnyugvást és chilles érzést ad. De kezdjük az elején... 

Hogyan kerültem én ide? 

Zita kolléganőm találta a Wim Hof instruktorként tevékenykedő Szűcs Sanyi edző és coach nyereményjátékát. Tavaly is beszélgettünk már róla, hogy el kéne menni egy ilyen alkalomra, most pedig jelentkeztünk és nyertünk, ami óriási lehetőség a sorstól! És összességében azt kell mondanom, hogy ez a tapasztalás, aminek részese lehettem, bármennyi pénzt megért volna és többet kaptam itt, mint eddig a legtöbb baromi drága okosításon.  

Őszintén megmondom, hogy féltem az egésztől.  

Egyébként sem tudtam róla sokat, korábban egy Buteyko légzéstechnikás workshop anyagát online próbálgattam, de nem éreztem igazán a hatását valószínűleg az online mivolta miatt. Egyszerűen kell ehhez egy instruktor, aki végig visz és aki valóban ott van és foglalkozik veled, ellenőriz és kiszakít ebből a hülye pörgésből, amiből magamtól nem tudok kiszakadni.  

Tehát beültünk az autóba Zitával és egész úton arról beszélgettünk, mennyire félünk ettől a jeges vizes merüléstől és milyen ciki lesz majd, ha nem sikerül és egyébként is mennyi mindent csinálhattunk volna aznap helyette és kb. negyven helyen lekanyarodhattunk volna, ahol volt valami érdekes.  

Kb. 2 óra utazás után odaértünk, egy csoda kis ékszerdoboz vendégházhoz Pécselyen, a Kőrózsa Apartmanhoz, ahol Évi várt minket óriási szeretettel! Rögtön elkezdtünk beszélgetni a többiekkel és szuper hangulat alakult ki, közben néztük, ahogy a merülő medence készül és kerül bele a rengeteg jég. Nagyon izgatottan vártuk az eseményeket és teljesen arra készültünk, hogy ez a merülős rész lesz a legutolsó a napon, a hab a tortán, a cseresznye a tejszínhabon, amit túl kell élni és mehetünk haza. Előző nap természetesen a szervezetem mindent megtett, hogy tiltakozzon, kapart a torkom, elkezdtem köhögni, de nem volt visszaút... 

Kezdődik... 

 Sanyi, az instruktor bemutatkozásával kezdtünk, elmesélte, hogyan került ezzel az egész technikával kapcsolatba, hogyan segített neki, mi az, amiért számára ez fontos és hiteles. Ezután bemutatkoztunk mi is, majd megismerkedtünk Wim Hof történetével, azzal, hogy hogyan fejlesztette ki ezt a technikát, aminek része a jeges fürdőn kívül a légzéstechnika és a gondolkodásmód is. Szó volt arról is, hogy milyen eredményeket ért el vele és mi a biológiai magyarázat arra, hogy működik. Hogyan járul hozzá az immunrendszer erősítéséhez és a stressz csökkentéséhez.  

10-kor kezdtünk, az elméleti rész után ekkor volt kb. 11 óra és jött az instrukció: öltözzünk át! 😮 

Így aztán lefagytunk abban a pillanatban 

Mert arra készültünk, ez lesz a végére majd a halálos ítélet, ami után nyugodtan ugorhatunk sírva a kocsiba és menekülhetünk haza 😀 Na de nem volt mit tenni, átöltözünk.  

Valószínűleg azért is féltem ettől ennyire, mert egyrészt nagyon fázós vagyok, állandóan meg akarok fagyni. Próbáltam immunerősítés céljából a hidegzuhanyt, de egyrészt sajnálom pazarolni a vizet, másrészt ott egyfajta pánikos, kapkodós, menekülős légzés jött rám sokszor, és egyébként is van, hogy nem érzem hozzá az erőt és mi lesz, ha most is ezt érzem? A reggeli hidegzuhanyoknál könnyű azt mondani, hogy most nem, köszi. Főleg egy álmatlanul töltött éjszaka és egy edzés után , amikor eljutok a zuhanyig hullafáradtan, a legkevésbé sem vágyom hidegre, mert azt érzem, elbőgöm magam a kimerültségtől, nemhogy még a zuhanyzás is szar legyen. Inkább jöjjön a legforróbb 😀 

Na tehát ott álltunk, a merülő körül, végig néztük ahogy hordják bele azt a rengeteg jeget, amit sokkal inkább kéne egy jó Aperolba tenni és éreztem, ahogy egyre magasabbra ment a pulzusom. De bevállaltam az első helyet, mert szeretek túllenni az ilyesmin. Kérdeztem, hogy hogy vegyem a levegőt és nem baj-e, hogy kiszakad a szívem stbstb és Sanyi olyan elképesztő nyugalmat és biztonságot árasztott, hogy eszembe sem jutott meghátrálni. Inkább egyre kíváncsibb lettem, hogy mégis mi a fene az, amit annyian szeretnek ebben? Kaptunk persze instrukciót arra, hogy mit kell utána csinálni, hogy visszamelegedjünk.  

Beleléptem a jeges vízbe és gondolkodás nélkül engedtem bele magam, lesz, ami lesz. Jött a szokásos pániklégzés, amikor csak pihegek, nem tudok fújni és igazából levegőt sem bírok venni. Közben Sanyi tök nyugodtan mondta, mit csináljak és egyszer csak azt vettem észre, hogy tök nyugodtan lélegzek és fújom hosszan a levegőt és teljesen rendben vagyok. Inkább az zavart, hogy le is ülhettem volna és akkor nem lenne kint a vállam. Meg akartam szólalni, hogy remélem elindította a stoppert (2 percet töltött mindenki a hidegvízben), de nem mertem, hátha elrontom a lélegzetvételt meg a fújást vagy nem jön ki hang vagy akármi, aztán Évi szólt, hogy lehet mosolyogni is és onnan lazultam bele igazán. Sanyi meg informált, hogy lejárt ám a két perc 😀 Sima liba volt. Kimásztam, elkezdtem a felmelegítő gyakorlatokat, ami mivel első voltam, így nagyon sokáig csináltam, (amíg mindenki végzett) és nekem ez így nehezebb meg fárasztóbb volt, mint a merülés.  

És még itt nem volt vége!  

Ezután következett egy kihívás, ami arról szól, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit magadról gondolsz! Épp ez az egyik kedvenc gondolatom, amióta versenyeztem és pontosan ezt tapasztaltam meg, hogy hihetetlen, mire képes az emberi szervezet! Micsoda ereje van a gondolatainknak és mennyire fontos az, hogy bízzunk abban, hogy elképesztő dolgokra vagyunk képesek! Mert mi is megcsináltuk ezt a kihívást! Tanultunk pár légzéstechnikát, ami még nem a Wim Hof módszer volt, de szintén nagyon hasznosak voltak. Sosem beszéltük át előtte, hogy mit kell megtapasztalnom és látnom, így valóban, amit tapasztaltam, az az enyém volt, átéltem és tudom, hogy bármikor meg tudom csinálni. Ismerem már a biológiáját és hogy miért működik, így tudatosan is tudom alkalmazni. 

Hozzáteszem, hogy a csodaszép idő és a csodaszép kert, ahol voltunk egész nap, rengeteget hozzátett ehhez a fantasztikus élményhez! Az érkezéskor ott várt a szőnyegünkön minket egy-egy üveg ásványvíz, aminek nagyon örültem, sőt másnap a kerti munkánál még jobban örültem, amikor megtaláltam azt a pár dl vizet, ami megmaradt! Sőt kaptunk szenzációsan finom ebédet is Évitől, ayurvédikus vöröslencse krémlevest és nem is kellett több ennivaló.  

Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire felemelő volt a környezet, az élmények és olyan emberek között lenni, akiknek szívük-lelkük a tudásuk átadása, a tapasztalataik megosztása, a stressz csökkentése. Régen is ebben voltam, aztán ez a multis, pesti életvitel nagyon másfelé vitt, de itt azt éreztem, hogy hazaértem és hogy nekem is ez az utam. Amikor nem a pénzt hajtom, hanem élvezem azt, amim van, amit elértem, amikor szívből tudok adni, tanítani. És igen, ez volt az utolsó záró meditáció lényegi mondanivalója is, hogy annyira elfelejtjük értékelni azt, amink van, akik körül vesznek minket és nem túlértékelni a pénzt, a vagyontárgyakat, a márkás cuccokat (mondjuk ez sosem volt a világom), hanem értékeljük magát a létezést, az együttlétet, és minden pillanatát becsüljük annak, amit együtt tölthetünk és úgy, ahogy együtt tölthetjük 😊 és ezért bizony tenni is kell, éreztetni is kell, adni is kell! Hát emellett mi értelme van bármin stresszelni? 

Na de maga a Wim Hof légzéstechnika, amit kipróbálhattunk. Első körben ennek is megismertük a működésmechanizmusát és tulajdonképpen ez volt valójában a hab a tortán és a tejszín a cseresznyén, amit mindenkinek át kell élnie! Megdöbbentő, mire képes az emberi szervezet és mennyire keveset tudok még én is a működésének egyes részeiről, aki ezzel foglalkozom nap mint nap! A jeges fürdő ekkorra már csak egy része volt az egész élménynek és nem maga az élmény. Maga az élmény az az eufória és katarzis, amivel végül hazaindultunk!  

Egyet tudok javasolni! Ez írásban nem jön át. Ki kell próbálni! Egy helyet biztosan tudok, ahol ezt a legjobb körülmények, a legjobb emberek között teheted meg, ez pedig itt van: Facebook